A gyapjú múltja és jövője

2015. május 16-án délután 3 h-ra hívott a plakát mindenkit a dúzsi Községi Könyvtárba. Hét ágra sütött a nap délután, és ez azt jelentette, hogy nem sokan jönnek majd, gondoltam.  

Főleg gyerekekre számítottam, hiszen más alkalmakkor is ők voltak aktívak, de most inkább a szülők jöttek nagy örömömre. Segítettek elrendezni a magammal hozott nemeztárgyakat és szőtteseket, majd nosztalgiával vegyes csodálkozással hallgatták az előadást. Először a gyapjúval mint anyaggal ismerkedtünk. Vittem is magammal nyers racka és merinói gyapjút, amit kézbe foghattak. A gyapjú múltbéli jelentőségéről, a világ legnagyobb gyapjútermelő országairól beszélgettünk, majd rátértem a hasznosítására. 

A feldolgozás menetét lépésenként képek és Teri néni segítségével mutattam be, aki tolnai sváb asszony lévén fiatal korában a saját gyapjújukból kötötte a család ruháit. Fuszekli, tutyi, pulóver, mind a legszebb saját fonalból. Már azért megérte eljönni, hogy ezt a többiek és én is hallhattuk. Ezután a magyar juhfajtákat vettük sorra, köztük a ciktát is, amely ebben a térségben meghatározó jelentőségű volt egyszer. Nagy érdeklődéssel fogadták, mikor kiderült, hogy csak egyetlen nyáj van belőle Vértestolnán, pedig hajdanán minden sváb portán volt belőle erre. Beszélgettünk a rideg és istállózó állattartás különbségeiről, a gyapjak minőségéről, a falubeli juhokról, a gazdálkodók helyzetéről. Végül a nemez történetét mutattam be, az ősmagyar és modern nemezkészítésről vetítettem. 

- Mit csinálhat Dúzson az a tíz ember a könyvtárudvaron, hogy ilyen jól mulatnak? - kérdezte a 94 éves Anna néni. - Gyere lányom, nézzük meg! - mondta, majd rokonostul megjelentek a Könyvtár udvarán, és elképedve nézték, ahogy fülig szappanosan gyerekek és felnőttek simogatják együtt a nemezt. 

A kép megszáradt, a Klubterem falát díszíti majd. A mi kis kétszáz lelkes falunkban nagy eseménynek számít egy ilyen alkalom, és azt hiszem, sokáig beszélnek még róla a Fehér Agyarban, vagyis a kocsmában.

Miből lesz a nemezkép?

Végezetül pár gondolatébresztő sor Bartha Miklóstól:

„Nincs juh. A Kárpát-lakónál ez a legborzasztóbb valóság. Ahol juh van, ott tej, túró, sajt, orda, savó van. És gyapjú. Tehát élelem és ruházat. Aztán bárány. Tehát adóra való. Aztán trágya. Tehát termékenyítő erő. Hegyvidékeinken a juh egy egész mindenség. Szerény igényű és nagy hasznú állat. Kibírja a legzordabb időjárást. Pajtára nincs szüksége. Minden fűszálat értékesít. Jámbor, ragaszkodó, erkölcsös. Sokszor azt hiszem, hogy talán még vallása is van. Hiszen nincs olyan jó barátja a szegény embernek, mint a juh. Mindenét neki adja, s vajmi keveset kér tőle. Ahol nincs juh: ott már nem a vég kezdetéről, hanem a vég legvégéről beszélhetünk.”

A bejegyzést készítette: Fóris Dóra, természetvédelmi mérnök - tanító