2015. március 29., vasárnap

Utazok, izgalmas gazokat kutatok!

2015. március 5-én, több mint 11 év után ismét átélhettem azt a valamikori szokványos érzést, hogy reggel iskolába indulok egy hátizsákkal a vállamon. Útközben nem lehetett nem gondolni a párkányi gimnáziumban eltöltött négy évre. Még mindig diáknak éreztem magam annak ellenére, hogy érkezés után nem a megszokott helyemet foglaltam el az egykori osztályunkban, hanem a tantestületi terembe igyekeztem, hogy egyeztessek a tanárokkal.
Régi tanáraim örömmel fogadtak, röviden elmesélték a jelenlegi iskolahelyzetet. Kiderült, a végzősök éppen azon a napon esnek át az érettségi írásbeliken. Végülis pont jókor időzítettük az előadást, mivel a maradék három évfolyam kapott egy egész délelőtti foglalkozást az iskola tornatermében. Nem számítottam ilyen nagy közönségre, de mikor megláttam, mennyien vannak, még jobban meglepődtem. A három évfolyam 2-2 osztálya csekély 60 diákot számlált, ami a mi időnkben még két osztály létszámát tette ki. Nemcsak a 90-es évek végén mélyponton lévő gyermekvállalási kedv látszott a kis létszámú osztályokon, hanem a néhány éve meginduló szakközép-lobbi, így Szlovákiában a gimnázium sokat veszített valamikori népszerűségéből.


A félig teli tornateremben, két óra idő állt rendelkezésemre. Rövid bemutatkozás után elmeséltem, hogy a gimiben a biológia órákra emlékszem vissza legszívesebben. Volt akkoriban egy nyugdíj előtt álló idős, tekintélyt parancsoló tanárunk, aki preparátumokkal és képekkel gazdagon felszerelt teremben tartotta az órákat, olyan volt, mint egy kisebb múzeum. Örömmel hallottam, mikor megerősítették, a terem változatlan formában még mindig megvan. 
A középsulis diákok éppen azok, akik a legkevésbé tudják, mivel szeretnének később foglalkozni. Már régen voltak a gyermekkori álmodozások, de még messzinek tűnik a pályaválasztás. Ezt én sem tudtam akkoriban, de úgy érzem, az a legfontosabb, hogy felfedezik, mi az, ami egy kicsit jobban érdekli őket, és szívesen fektetnek bele több erőfeszítést. Szerencsésnek érzem magam, hogy azzal foglalkozom a pozsonyi székhelyű Botanikai Itézetben, amit szeretek: új tájak, természet, vadvirágok és sok utazás, vizsgálódások. 


Bemutattam néhány tájképet az utazásainkról, amik rögtön megfogták a közönséget. De ahhoz, hogy szép és értékes dolgokat lássunk, nem is kell mindig messzire menni. Néha elég jobban tájékozódni a város körül, és megjelenik egy picike közép-ázsiai hangulatot idéző szikes- és homokpuszta, vagy egy mediterrán hangulatú sziklás hegy pazar kilátással a Dunára, vagy éppen egy árvalányhajas gyepben megbúvó orchidea egyedek, amik virágjaikkal pókokat vagy méheket utánoznak, hogy jobban odacsalják a beporzó rovarokat. Ilyen helyek mellett a tanárok és a diákok is naponta elbuszoznak vagy autóznak. Erre a részre összpontosítottam a legjobban, bemutattam négy olyan helyszínt Párkány körül, amikre ők is büszkék lehetnek. Kiemeltem, hogy a kutatás mellett fontos a füves élőhelyek fenntartása hagyományos gazdálkodási módokkal, közösségi önkéntes munkával, hogy néhány év múlva is legyen mit kutatni.


Örültem, hogy a diákok mellett a tanároknak is tudtam újat mondani. Kérték, hogy látogassunk el Csenkére vagy a Hegyfarokra, mivel maguk nem találnának oda. Előzetesen megegyeztünk, hogy a bizonyítványosztás körüli lazább időszakban ezt végre is hajtjuk azokkal a tanulókkal, akik önkéntesen jelentkeznek.



Várható volt, hogy a lányok figyelmét jobban lekötik a bemutatott növények. Azon sem lepődtem meg, hogy ez a foglalkozás nem mindenkit érdekel, sugdolóznak, csendben vihognak. Mi is ilyenek voltunk és örömmel emlékszem vissza. Ha már 3-4 diákban felkeltettem az érdeklődést, már megérte a fáradozást, s ezt a tanárok is megerősítették. Ez a tanári pálya szépsége a sok bosszúság mellett. Az előadás után először csak a tanárok kérdeztek, főleg arról, milyen országokban jártam, aztán már diákok is mertek jelentkezni. Kiragadtam néhány érdekes kérdést, amik engem is megfogtak: 
  • Melyik tájra mennék szívesen vissza ill. mik a kedvenc élőhelyeim (hegy- vagy síkvidék)?
  • Megbántam-e valamikor, hogy ezt a pályát választottam?
  • Adatgyűjtéskor előfordult-e a helyiekkel valamilyen konfliktus és hogy el akartak küldeni a helyszínről?

Előadásom üzenete legfőképpen az, hogy nem kell mindenkinek kutatónak, botanikusnak lenni. Fedezzék fel, mi az, ami leköti őket és fejlesszék azt odafigyeléssel, nyitottsággal. Az így szerzett tudással sokkal könnyebben megragadják a rájuk váró lehetőségeket. 

Szeretném egyúttal megköszönni Góra Adrianna, Koreňová Tatiana, Könözsi Éva és Lőrincz Nikolett tanárnőknek a tudásvágy lelkes átadását és az előadás szervezésében való együttműködést.

A bejegyzést készítette: Melecske Zsuzsanna, botanikus

2015. március 22., vasárnap

Gyógynövényektől a hatóanyag-tervezésig

Egykori iskolámban, a szentendrei Ferences Gimnáziumban február 12-én és március 17-én két előadást tartottam biológiából fakultáló diákok számára.

A természettudományos tárgyak mindig népszerűek voltak a diákok körében, nem véletlen, hogy minden évben sokan választják valamelyik természettudományos tárgyat, hogy abból készüljenek az emelt szintű érettségire. Magas az érettségi után a természettudományos, vagy egészségügyi területen továbbtanulók száma, s ez már az én időmben is így volt: évfolyamomból többen mentek orvosnak, vagy tanultak biológiát, s nem én lettem az egyetlen gyógyszerész az évfolyamból.

Különös élmény volt kiállni a katedrára, már nem felelni mentem ki, hanem én mesélhettem a diákoknak az eddigi tapasztalataimról, s a gyógyszerkutatásról, erről az igen széles, sok mindent felölelő tudományról. A téma roppant komplex, nem is lehetett minden részletre kitérni. Megkíséreltem bemutatni: hogyan jut el valami a kémcsőből a patikák polcára. Milyen lépései, milyen buktatói vannak a folyamatnak, hol tart ma tudomány, s mi az amivel én is részletesebben foglalkozom, jelesül a számítógépes kémia és a racionális hatóanyag-tervezés új távlatokat nyithat a gyógyszerkutatásban. Nem mehettem el szó nélkül amellett sem, hogy a népi gyógyászat számos tapasztalatát megerősítette a modern tudomány, s a gyógynövények a mai napig szerves részét képzik a korszerű terápiának. Nem véletlen, hogy számos szakember foglalkozik a kutatásukkal, hiszen számos ígéretes gyógyszerfejlesztés gyógynövényeken alapul.

Gyógynövényből gyógyszerhatóanyag

Kicsit féltem, hogy sikerül-e egy tanórányi időbe sűrítve érthetően megfogalmazni a mondandómat, viszont a diákok kérdéseiből leszűrve úgy érzem, hogy sikerült. Még sokáig folytattuk volna a beszélgetést, de becsengettek a következő órára. Szerencsém volt tizenegyedikes és tizenkettedikes diákoknak is előadni. Mindkettő nagy élmény volt.

Ezúton is szeretném megköszönni Dr. Mészáros Lukácsnak, aki az én tanárom is volt, a lehetőséget az óra megtartására. Neki, s az élményszámba menő óráinak köszönhetem nagyban, hogy ezt a pályát választottam.

A bejegyzést készítette: Dr. Jeszenői Norbert gyógyszerész, ELTE-TTK doktorjelölt, PTE-ÁOK tudományos segédmunkatárs

Gubanc Gyapjú Gömörszőlősön

„a Jó Régit a Jó Újjal a jelen időben kézfogásra bírni törekednék.”

2015. március 13-án ebéd után érkeztem meg a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumba 14 évvel az után, hogy elhagytam az Alma Mater épületét és életem újabb fejezetét kezdtem el az egyetemen. Mire megjelentem volt iskolámban az előadásom híre már elterjedt, köszönhetően az azóta bevezetett elektronikus naplónak. Osztályfőnököm, aki az óta igazgatóhelyettes lett, örömmel fogadott, hallgatóságról is gondoskodott (két angol nyelvi csoport rendhagyó óráját tartottam meg), ha esetleg a péntek utolsó előadó órája miatt nem lenne vonzó a diákok számára a részvétel. Jóleső érzéssel töltött el, hogy vártak, emlékeznek rám és kíváncsian várják mi történt velem azóta, hogy nem hallottak felőlem. 

Osztályfőnököm előadásom előtt bemutatott és már kezdődhetett is az első szakasz, melyben a gimnázium utáni sorsom alakulásáról, a Táj és Emberrel való találkozásról, és a gömörszőlősi gyapjúfeldolgozásról és a gyapjúval, mint anyaggal való ismerkedésemről esett szó. Ezt követően tudta meg a hallgatóság, hogy ez az ismerkedés olyan jól sikerült, hogy végül letelepedtem a gömörszőlősi kisparaszti tájban...

Gömörszőlősi táj

... s közben egyéni vállalkozóként a kártolót reklámozom, menedzselem, tavasz-nyáron a hozzánk látogatónak múzeumként bemutatom, valamint táboroknak alapanyagot is készítek. Megtudhatták azt is, hogy ez még csak bojtárkodás a szakmában, mert az igazán hozzáértők kreativitást és szépérzéket is ki tudnak fejezni a gyapjúval. Ld. Gubanc Gyapjú Manufaktúra

 

Nemez tárgyak

Persze tudtam, hogy ez a múltba visszarévedés érdekes, de nem mindenki számára követhető út, ezért bemutattam pár modern és magyar részvétellel megvalósult vállalkozást, mely bizonyította, hogy a fiatalos lendületű és tudásintenzív vállalkozási formákban mi magyarok is kiemelkedően sikeresek tudunk lenni. Célom az volt, hogy lássák, van tér a magas szabadsági fokú, örömteli és becsületes munkavégzésre Magyarországon is, csak jó helyen kell körbetekinteni a lehetőségek után. 

Szerettem volna szemléltetni milyen is az, ha jó időben jó helyen van az ember, ezért egy a budapesti Leves. -ról szóló idézettel igyekeztem ennek hangulatát kelteni. Íme: ”Nagyon-nagyon tetszett, hogy saját erejükből csinálják a dolgokat és jól láthatóan élvezik, amit csinálnak. Van egy saját üzletük, jó és jól működik a koncepció, tekerni kell ezerrel, de ezt ők teszik: odaállnak, főzik a levest és boldogan szolgálnak ki. Csodálom ezt a néhány ismeretlen fiatalt, akik konkrétan tesznek azért, hogy itt, ebben a gazdaságban jobb legyen: jobb városi kaja, kétkezi munkával. És vissza is értünk a working class hero definíciójához, ők ugyanis tényleg azok. Még vannak ilyen fiatalok, akik nem várják a csodát, hanem csinálják.” (plastic.hu)

Ezek után szó esett arról, hogy ha a fiatalok Magyarországon maradnának, érdemes pár természeti- és társadalmi kérdést megvizsgálni, hogy lássák, vannak más utak is, mint amelyeket modern társadalmunk jelenleg felkínál, mint könnyűszerrel megvalósíthatót. Ez volt tehát az előadás címét is adó Dönthetsz úgy blokk. Ennek során élelmiszer-biztonságról, víztestek kezeléséről (fokgazdálkodásról, patakmedrek kialakításáról) állattartásról, otthonteremtésről törekedtem elgondolkodtató dolgokat mondani. Végül saját életüket tekintve a tudatos felelősségvállalásra hívtam fel a hallgatóság figyelmét, így pénzügyi, szociális, egészség-, szabadidő eltöltésére irányuló és gyermeknevelési tudatosságról esett szó.

 


Sikernek könyvelem el, hogy a buszhoz sietők után a hallgatóság harmada még maradt az előadást végighallgatni, s a vetítésemen bennülő egyik tanár is értékes mondandónak találta az összeállított anyagomat, melyről teljes természetességgel úgy feltételezte más iskolákban is elhangzik majd.




A bejegyzést készítette: Juhász Melinda, egyéni vállalkozó biológus - Gubanc Gyapjú Manufaktúra

2015. március 18., szerda

Amazónia vs. turai erdő

Három napot töltöttem a kemecsei Arany János Általános Iskolában, ahol egykor én is a padokban ücsörögtem. Érdekes volt a nevelői szobába a valaha volt gyermek izgalmával besétálni, és újra megnézni azt a mai felnőtt nézőpontjából. Megállapítottam, hogy az a szoba már nem olyan félelmetes, mint akkor volt. :) Volt tanítóm, tanáraim örömmel fogadtak, megtárgyaltuk a közös emlékeket, és hogy kinek az élete hogyan alakult. Aztán fordult a régi kocka, és a gyerekekkel együtt ők hallgattak engem. 
A három nap alatt tizenegy előadást tartottam, több alkalommal két osztályt egy terembe vontak,  így mindegyik osztály sorra kerülhetett. Mindegyik óra másként alakult, de egy közös volt bennük: elmeséltem, hogy valaha ott ültem, ahol ők, és akkoriban gondoltam ki, hogy kutató szeretnék lenni. Azt is elmeséltem, hogy akkor ezt hogyan képzeltem. Kb. így:




Megkérdeztem a gyerekeket, ők mik lesznek, ha nagyok lesznek. Az elsősök szinte mindannyian tudták, felfelé haladva pedig egyre többen néztek rám tanácstalanul. A rögtönzött közvélemény kutatás alapján a következő generációban sok lesz a focista és a kommandós, a fodrász és a műkörmös. Lesz még sok más szakemberünk is, pl. jéghoki edző, karosszérialakatos, hercegnő és állatorvos.
Aztán megmutattam nekik, hogy én mi lettem. Milyen úton-módon kerültem Kemecséről a Szegedi Tudományegyetem biológus szakára, onnan az amazóniai őserdőbe gyógynövény kutatás céljából, aztán Szegeden az egyetem Gyógyszerésztudományi karára egy növényi hatóanyagokat kutató laboratóriumba, ahol elvégeztem a kutató doktori képzést. A nagyobbaknak elmeséltem, hogy mi módon lesz a gyógynövényekből gyógyszer. Képeket mutattam az őserdőről, és mivel az életben mindig van választásunk, amelyik osztály az Andokba kívánkozott, velük oda utaztunk, és másik diasorra váltottam. Mutattam érdekességeket a természetből, fura növényeket, állatokat, indiánokat érdekes környezetben, és együtt találtuk ki, hogy mi lehet a képen, és hogy itthon nálunk milyen hasonló csodákat lehet felfedezni. A másodikosok annyi természet közeli élményüket felelevenítették, hogy végül ők többet meséltek, mint én. 
Megosztottam velük, hogy miután megjártam Dél-Amerikát, én csak azután jöttem rá, hogy a hazai erdeinkben - pl. a Kemecsével határos nyírturai erdőben, ahová az osztállyal többször kirándultunk - vagy a folyóinkban, a pusztán, sőt egy-egy város parkerdőjében is legalább annyi lenyűgöző dolgot lehet találni, mint a Föld túloldalán - csak ki kell, hogy nyíljon rá az ember szeme. 
Egy-egy fotó egészen más hatást váltott ki az egyik osztályban, mint a másikban, és bár fárasztó volt a sok óra egymás után, hihetetlenül élveztem a változó hangulatot. Valahol csend volt és nyugalom, máshol teljes hangerőn beszéltünk, a gyerekek is, én is, egyszerre. Hol a témáról, hol meg egész másról. Volt, ahol kicsengetéskor egyszerre ugrottak fel, hogy itt a vége, másik alkalommal kérték, hogy a szünetben is folytassam. 
Nagyon aranyosak voltak a legkisebbek, ahogyan öten-hatan körém gyűltek a szünetben, és mind egyszerre beszéltek hozzám. A zajban egy szavuk sem értettem, csak a nagy lelkesedő szemeiket érzékeltem. És megtisztelve éreztem magam, amint a nagyobbak a szünetben a folyosón vagy az udvaron megállítottak, és a kérdéseiket feltették.

Az elsősöknél
Ki tudja, mi lehet a képen?
Hová utaznátok szívesebben? Az Andokba vagy az őserdőbe?

Ebédidőben paradicsomlevest kaptam betűtésztával, olyat, amilyet csak a legigazibb menzákon adnak, pénteken pedig sorra került a rántott hús, amit gyerekkoromban mindig nagyon vártunk. A pénteki ráadás anno mindig az ivólé volt, helyette ezúttal gyümölcslevest főztek a konyhás nénik.

Záróakkordként két alsós osztállyal eljátszottuk az esőerdő hangjai játékot. Egymás után elkezdtük körkörösen dörzsölni a tenyerünket, majd egyesével átváltottunk finom tapsolásra, aztán combcsapkodásra, végül lábdobogásra, mintha az esőerdőben éppen szakadni kezdene az eső. A lelkesedés hevében még egy rövidke esőtáncot is eljártunk.

Ahol eszembe jutott, ott az óra végén feltettem a kérdést: szeretnétek-e kutatók lenni? És egyhangúlag jött a lelkes válasz: Igeeeeeen!

A bejegyzést készítette: Dr. Hajdu Zsanett, biológus - farmakognózia phd

2015. március 14., szombat

Pásztor-óra a Wesleyben

Papp László, pásztor, népi énekes, szűrkészítő és Bozsó Antal népzenész március 6-án előadást tartottak a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolában.

Iskolánkba olyan diákok járnak, akiknél speciális oktatásra van szükség. Részképesség zavaros, magatartás zavaros, autista, beilleszkedési nehézségekkel rendelkező, egyéb problémákkal küszködő gyerekek, így kis létszámú csoportokban folyik tanításuk.
A tornateremben fogadtuk előadóinkat, akik egy remek tekerőlantos zeneszámmal hangolták a gyerekeket a témára. Mivel iskolánkban citeraoktatás is van, így a népzene kedvező fogadtatást kapott. Az érdekes előadás révén sok új ismerethez jutottak a gyerekek. A projektorral kivetített képekkel betekinthettünk a pásztorélet múltjába.
Terveink szerint az alsó tagozatosok nézték volna meg a programot, de rögtön bejelentkeztek az ötödikesek is, mondván, hogy a János vitéz éppen idei tananyag, így ők is látni akarják. A hatodikosoknak énekórájuk kezdődött volna, így az élő népzene miatt, szintén jelentkeztek. Van egy hatodik évfolyamunk, ahol értelmileg sérülteket tanítunk. Természetesen őket sem hagytuk ki a lehetőségből. A megmaradt két évfolyam úgy ítélte meg, hogy az diszkrimináció lenne irányukba, ha kimaradnának az előadásból. Így a megtelt tornateremben remek hangulatú eseményt láthattunk, hallhattunk. 

Laci előadása különösen népszerű volt akkor, amikor a magával hozott tárgyakat bemutatta, majd a gyerekek ki-, és felpróbálhatták azokat:








Köszönetet mondunk a lehetőségért Papp Lászlónak és Bozsó Antalnak egyaránt!

A bejegyzést készítette: Nagy István tanító,  citeraoktató

Üt-e a pásztorok órája?

Papp László pásztor, népi énekes és szűrkészítő 2015. március 5-én előadást tartott a Szegedi Tudományegyetem Biológus, Környezettudomány és Környezetmérnök MSc szakos hallgatóinak a „Természet- és környezetvédelem aktuális kérdései” című kurzus keretében. 
A kurzus felelőseként azért hívtam meg Papp Lászlót, mert a hagyományos legeltetéshez kapcsolódó élő tudásnak egyre nagyobb jelentősége van a természetvédelemben. Csaknem valamennyi nemzeti parkunk igyekszik megkeresni azokat az embereket, akiknek van ilyen tudásuk. Papp László évtizedek óta gyűjti erről a tapasztalatokat, sok gyakorló, „igazi” pásztorral van kapcsolatban. A tudást olyan módon igyekszik megszerezni, hogy ő maga is pásztorkodik. Nemzeti parki területen is dolgozott már gulyásként egy vállalkozó alkalmazottjaként. Kifejtette, hogy milyen sok adminisztratív és szemléletbeli akadálya van annak, hogy a nemzeti parkok igazi pásztorokat alkalmazzanak, és megfelelő módon működjenek együtt a puszták természeti értékeinek fenntartásában.

A témák, amiket érintett:

  • Mi lenne a nemzeti parkok szerepe a pásztor életforma életben tartásában és milyen minőségben?
  •  „Hajts ki – hajts be”  vagy irányítható, de önálló tudású pásztor?
  • Még gyűjthető népi tudás- utolsó óra.
  • Közösségi legeltetés: egy lehetőség az átmentésre.
  • Kinek és mit adunk át? Kiből lesz pásztor?


Papp László - „Nem mindenki pásztor, aki nagykalapot visel.”

A bejegyzést készítette:  Dr. Margóczi Katalin egyetemi docens, SZTE Ökológiai Tanszék

2015. március 4., szerda

Természet és ember a Nagyberekben

A Nők a Balatonért Egyesület Fonyódi Csoportja Téli esték programsorozatának keretében, a Kulturális Központ emeleti klubtermében, Emlékeink, természet és ember kapcsolata a Nagyberekben napjainkban címmel a Vissza a Gyökerekhez programsorozat keretében tartottam egy előadást. 
A kis emeleti klubteremben telt ház lett, még az ajtóban is megállt néhány érdeklődő. A helyi természetvédelmi civil szervezeteken kívül eljött a helytörténeti egyesület több tagja is. Az érdeklődőknek, akik maguk is kötődnek a tájhoz és fontosnak tartják a jövőjét, mesélhettem a saját munkám során megszerzett tapasztalataimról. Kutakodásom az elmúlt években elvezetett ebben az erős külső beavatkozásokat elszenvedett tájban még meglévő hagyományos gazdálkodói tudás morzsáihoz.  Az este folyamán beszélhettem arról a képről, ami kialakult bennem az itt élők és a táj évszázados kapcsolatáról. A program kapcsán a Táj és Ember Egyesületben tevékenykedők munkáját is népszerűsíthettem. 
Miután a diasorozat végére értem, a beszélgetés élénk eszmecsereként folytatódott a Nagyberek jelenlegi állapotáról, a gazdálkodás jövőjéről, a táj és a fiatalok helyzetéről. A résztvevők több, a Nagyberekhez kötődő családi emléket is megidéztek az elmúlt évtizedekből erről a tájról és a benne és vele élő emberek kapcsolatáról. Sok érdekes szemponttal és történettel találkoztam és gazdagodtam!

Hálás előadó és beszédes hallgatóság

A klubterem megtelt a hallgatósággal, hálás vagyok, hogy élményeiket és
véleményüket is megosztották velem az előadásom után.

Nagyberek - (1) Egy gazdálkodó kis családi tehenészete előtt,
(2) a legelőjük a nagy vízállások miatt most csónakkal járható részekkel bír,
 (3) a környék sok ezer nyári és vetési lúd otthona is egyben.

A bejegyzés szerzője: Miókovics Eszter, természetvédelmi mérnök