2015. augusztus 4., kedd

Hála a tanítóknak

A Balatoni-Bakonyi Pásztortalálkozó minden év június első szombatján kerül megrendezésre a Hunyadi Hagyományőrző Egyesület szervezésében a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban a Salföldi Majorban, Márffy Bence lovasi szarvasmarhatartó gulyás vezetésével.
Közel tíz éve járok a Bakony-Balaton vidékre, hogy minél inkább megismerjem ennek a környéknek a fás legelőit, legelőerdeit, erdei legeltetését, az itt élő pásztorokat, hagyományaikat és hagyományos ökológiai tudásukat. Szakdolgozatomat Olaszfalu község egykori legelőjének tájtörténetéről és növényzetéről írtam. Doktori kutatásom keretében zajló országos fás-legelő-erdő felmérés során számos Balaton-Bakony környéki legelőt és pásztort, állattartó gazdálkodót kerestem fel.

Ezek során szerzett ismereteim megosztására kértek fel a  X. Balatoni-Bakonyi Pásztortalálkozó alkalmából, amelyen számos olyan pásztor vett részt, akik a „gyökereket” adták ebben a tájban és témában. A hallgatóság soraiban nagyrészt azok az emberek ültek, akiktől tanultam a fás-legelő-erdők múltjáról, jelenéről és arról is, hogy mit kellene tenni azért, hogy a jövőben is legyenek pásztorok és fás-legelő-erdők a Bakony-Balaton vidéken, és az ország más részein is. 
Szokványos előadás helyett egy közös beszélgetést kezdeményeztem a vidék legelőinek múltjáról, jelenéről felvetített képek segítségével, amelyet várhatóan novemberben a Márton napi Pásztorbúcsúban folytatunk...




Hálásan köszönöm a Bakony és Balaton vidék pásztorainak eddigi sok segítségét és tanítását!

A bejegyzést készítette: Varga Anna, ökológus

2015. július 28., kedd

A Biblia növényeiről Pusztamérgesen

Volt iskolámban, az egyben kollégiumként is működő Pusztamérgesi Gimnáziumban tartottam két előadást, melyek közül az első, a Növények a Bibliában című egy rendhagyó 45 perces óra keretében zajlott le, matematika óra helyett - a diákok nagy örömére. 

Érdekes élmény volt újra az iskolában lenni, bemenni a tanáriba, látni a szünetben a diákokat, és előadást tartani számukra...

A 12 fős osztállyal először körbejártuk az előadás témáját érintő három tudományterületet. Teológia-néprajz szakos hallgatóként beszéltem a bibliakutatásról, a teológia helyéről a tudományokban, valamint bemutattam Rózsa Huba és Benyik György teológus professzorok munkásságát. Nagy örömömre a diákoknak voltak ismereteik a Bibliáról, visszaemlékeztek a 9. osztályos irodalom tananyagra.

Ezt követően áttértünk a téma botanikai vonatkozásaira, amelyhez Juhász Miklós botanikus professzor A Bibliai idők emberének növényei című, egy szabadegyetem sorozat szegedi előadásából merítettem. Megtárgyaltuk a Bibliában szereplő növények Surányi Dezső féle csoportosítását: 


Harmadik megközelítésként a néprajztudomány folklór szakterületéből a néphit és népi gyógyítás témáját választottam. Tisztáztuk az alapfogalmakat, melyek szerint pl. a népi gyógyítás a népnek a betegségekről való felfogásáról és azok gyógymódjaival foglalkozik. A szellemi kultúra része, társadalmilag értékes tevékenység és alapvetően fontos a közösség számára. A népi gyógyításban keverednek a tudáselemek és a hiedelmek. A hittel kapcsolatos részek a gyógyításnak az empirikusan nem ellenőrzött elemei, míg a tudásanyag igen sok részét évszázados gyakorlat előzte meg. A magyar népi gyógyító tudás jelentős részét teszi ki a népi növényismeret.
Beszéltünk az etnobotanikáról, mely közös tudománya a néprajznak és a botanikának. Az egyes népek, kultúrák növénytani ismereteit írja le, a növények jelentőségét és felhasználási területeit adott közösség számára. 

Kelés gyógyítása lucatojással (Dercen, Bereg megye (Gönyei 1940))
Hódmezővásárhelyi füvesasszony

Ezután tértünk rá a Bibliában szereplő növényekre és szerepeikre. 
A Biblia szó a görög biblion szó többes száma. A biblion jelentése könyvtekercs, a Biblia jelentése Könyvek. Régen biblus vagy papyrus levélhártyáira írták, innen ered, hogy a könyveket Biblios-nak, a kicsinyítő képzővel pedig Bilionnak nevezték. A régi könyveket a biblus vagy papyrus cserje levélhártyáira írták, és innen eredt a szokás, hogy magát a könyvet Biblosnak vagy kicsinyítő szóalakban Biblionnak nevezték. Mózes második könyvében írja, hogy a papyrus vagy papírsás a Nílus völgyében él és feltétlen megkívánja a vizet, rövidebb szárazság, alacsony vízállás is elpusztítja (2 Móz 2,1.3.5). Ézsiás próféta könyvében így ír róla: A sás aratása nem lehetett veszélytelen munka, mert benne sakálok tanyáztak. (Ézs 35,7). Készítettek belőle csónakot is, melyekkel a Níluson közlekedtek. 

Juhász Miklós professzor előadásában kifejezte, hogy a legtöbb növénynevet tartalmazó vallásos tárgyú irodalmi alkotás a Biblia. Növényei elsősorban táplálékul szolgáltak a bibliai idők emberének, de valójában három fontos szerepet töltenek be:
Az első a környezeti háttér funkció: a bibliai leírásokból megismerhetjük a mindennapi élet mezőgazdasági tevékenységeit és a környezet felhasználását. Értékes kultúrtörténeti és természettudományos információkat is hordoznak, láttatják a kor gazdasági és társadalmi életét, gondolkodásmódját. 
Második szerepükben az üdvtörténet eszközei. Az ókori ember életének természetes része volt a növényvilág. A teremtés során Isten alapvető energiahordozóvá és a földi élet létfeltételévé tette a növényeket, emiatt az ember állandó és szoros kapcsolatban áll életterének növényzetével. E mindennapi életet átszövő kapcsolat az üdvtörténet alakító tényezőjévé vált. 
A bibliai növények harmadik szerepükben a tanítási eszközei, mivel jelentőségük és változatosságuk folytán alkalmasak hasonlatok és jelképek kifejezésére. Jézus és az apostolok mindig a hallgatóik által jól ismert növényeket használták a tanítások értelmezésére. 

Az óra rövidsége miatt kevés idő állt rendelkezésre a növényfajok bemutatására, röviden mégis áttekintettük a Biblia termesztett növényeit, és a Jézushoz kapcsolódó növényfajokat:

Az Ígéret földje hét mezőgazdasági ágazatának növényei: búza, árpa, datolyapálma, szőlő, olajfa, fügefa és a gránátalma. 
A gabonafélék ősi típusai: kétsoros árpa, alakor búza, köles, cirok, muhar. A későbbiek: tönkölybúza, keménybúza.
Zöldségek és a főzeléknövények: lencse, borsó, bagolyborsó, lóbab, szója.
Hagymafélék: vörös-, póré-, és fokhagyma.
Fűszerek: kurrat, koriander, feketekömény (kumin), kapor, fekete mustár, menta, szíriai izsóp (szurokfű). 

Jézus életéhez és halálához kapcsolódó növények:
Valódi mirhafa (Commiphora mirha),
Valódi v. arab tömjénfa (Boswellia sacra), 
Szír krisztustövis (Ziziphus spina-christi),
A valószínűsített „égő csipkebokor” a vérvörös szeder (Rubus sanguineus),
Fekete mustár (Brassica nigra).

Az előadás végén három ma is használatos gyógynövényről, a fokhagymáról, a fügéről és a galagonyáról beszélgettünk. 

A bejegyzést készítette: Petró Annamária, teológia-néprajz szakos hallgató (SZTE)

2015. június 23., kedd

Föld napja az erdőbényei általános iskolában

Szeretett kis falumban tartottam előadást egy lelkes kis sokadalomnak Föld napja alkalmából. Az előadás kedvéért összetrombitálták az egész iskolát, ami falusi viszonylatban kb. 40 gyerkőcöt jelentett, így a természetvédelmi előadót zsúfolásig megtöltöttük.


Becsületükre legyen mondva, a kissé hosszúra nyúlt több mint két órás beszélgetős-játékos előadást szépen végig figyelték, lelkesedésük még a szünetben sem tört le.
Előadásom cseppet sem burkolt célja az volt, hogy helyi kis természetvédelmi aktivistákat "neveljek". Fontosnak tartottam, hogy megértsék, mi az a természetvédelem, miért van rá szükség és megbeszéltük azt is, hogy ők a saját kis környezetükben mit tehetnek, hogy megóvják azt.
Megtárgyaltuk a szemetelés, a növények és állatok bántalmazása/irtása, a tűzesetek, valamint a száguldozó autósok okozta természetvédelmi problémákat. Ezek mindennapos események itt Bényén, ezért fontosnak éreztem, hogy megértsék azt, hogy ezekkel a tevékenységekkel kárt okoznak a természetben. Az egyes természetvédelmi kérdések tárgyalásánál mindig onnan indultunk, hogy közösen összegyűjtöttük a gyerekekkel, hogy mi volt régen, miért nem volt pl. probléma a szemetelés vagy a sebesség. A legfontosabb szempontokra próbáltam több oldalról is rávezetni őket. Végül együtt mondtuk ki, hogy az ember bizony elvesztette a kapcsolatát a természettel, ezért kell ma már védeni azt.


A szemeteléses problémakör nyúlott talán a leghosszabbra. Részletesen megbeszéltük, régen miért nem volt annyi szemét, és hogy ma miért van. Kitértem a bényei állapotokra is, remélve, hogy magukra ismernek és elszégyellik magukat a patakba szemetelők.


Aztán jöttek az Erdőbényén előszeretettel gyűjtött növények és az előszeretettel pusztított állatok: a siklók és gyíkok. Valami megmagyarázhatatlan ősgyűlöletet éreznek az emberek a siklókkal szemben amit fiatal "gyütt-ment"-ként nem könnyű kiirtani a szívekből, de talán itt a zsenge korosztálynál valamit meg lehet mozgatni... És láss csodát, olyan érdeklődéssel forgatták a palackokat, amikben vittem nekik egy zöld gyíkot és egy vízisiklót bemutatni, hogy magam is meglepődtem. Próbáltam velük megértetni, hogy ezek békés, szerethető és egyáltalán nem ijesztő állatok, és nagy megdöbbenésemre, se egy "fúj!", se egy "vidd innen, undorító!" felkiáltás el nem hangzott, inkább az izgatottság csillogott a szemekben, és alig várták, hogy hozzájuk kerüljön a körbeadott kis jószág.


Ezt az izgalmat aligha lehetett tovább fokozni, de azért jutott energiájuk még a határtüzek kérdéskörének megtárgyalására, no meg a gépesítés és a száguldozó autók esetében is törekedtem arra, hogy legalább egyetlen mondat ragadjon meg bennük: Apa lassíts!

Az előadás engem is nagyon feltöltött lelkileg, látva a lelkes mosolyukat, a csillogó szemeiket ezeknek a tiszta tekintetű, nagyvárosi zagyvaságoktól mentes lelkivilágú csodálatos gyerkőcöknek.


A bejegyzést készítette: Juhászné Türke Ildikó, botanikus

2015. június 14., vasárnap

Táj és ember régészete

A Vissza a Gyökerekhez pályázat keretében tartottam előadásomat 2015. június 2-án a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium 10-11. osztályos biológia és történelem fakultációs diákjainak és az egyéb érdeklődő diákoknak és tanáraiknak. Az előadásomat, mely a Régészeti értékek az ember és táj viszonyáról címet viselte egészítette ki Fekete Szabolcs barátomnak, a gödöllői Szent István Egyetem környezetgazdálkodás szakos hallgatójának az enyémet közvetlen követő előadása a mai tanyavilágról elsősorban agrártudományi szempontokból. 


A két előadáson nagyjából 25 diák volt jelen, az azt követő kérdésekkel, beszélgetésekkel együtt közel kilencven percig tartottak. Az előadáshoz Power Pointot használtam, és képes anyagokat osztottam ki.



Előadásom első részében bemutattam a Táj és Ember Klubot ill. az egyesületet, felhívtam a leendő egyetemisták figyelmét céljainkra és az elérhetőségekre. Megismertettem velük olyan fogalmakat, mint az etnobotanika vagy akár a Tündérkertek. Beszéltem arról, hogy mi az a gyep és mi a jelentősége a mezsgyéknek.
Az előadásom második részében igyekeztem bemutatni a régészetet és a régészet szerepét a táj megőrzésében és rekonstruálásában. Ezzel egyszerre megvilágítottam a tájban lévő értékeinket, és hogy mit is csinál egy régész valójában. Itt fontosnak tartottam kiemelni a tájrégészetet, mint az egykori gazdálkodás (például halgazdálkodás, gyümölcsösök) megismerésének egyik lehetséges eszközét. Kiemeltem hallgatóim számára a kunhalmok (kurgánok) jelentőségét mind történelmi mind természeti szempontból, köztük a Gyula környéki halmokat, és hangsúlyoztam azok és élőviláguk védelmének fontosságát. Ugyanakkor az etnoarchaeológia fogalmán és egy korábbi kutatásom példáján keresztül bemutattam a pásztor ember népvándorláskortól a 20. század elejéig használt eszközkészletét és ezáltal magát az életmódot is.
A harmadik részben egy részben néprajzi, részben régészeti kutatómunkámon keresztül beszéltem a tanyák kialakulásáról, a tanyai élet kellékeiről és hogy hogyan illeszkedtek a tanyák a tájban, mik voltak a 18-19. században a kültelki életmód velejárói.
Végül előadásom utolsó részében a fokgazdálkodás ismertetésével igyekeztem felhívni a diákok figyelmét az ártéri gazdálkodásra és annak jelentőségére.
Az előadásomat követően elsősorban a kurgánokkal, az ott élő reliktum fajokkal és azok sajnálatosan gyakori beszántásával kapcsolatban érkeztek észrevételek és kérdések felém. Ezt követően kezdte meg előadását Fekete Szabolcs. Előadását ott folytatta, ahol befejeztem: előbb az árterekben rejlő jelenlegi potenciálra tért ki, majd a tanyák 20. és 21. századi sorsával a bennük rejlő lehetőségekkel foglalkozott, szemléltetve többek között a különböző termelési módokat, illetve a kis családi gazdaságokat a nagybirtokokkal szemben. 

A bejegyzést készítette: Nagy Balázs, régész (Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba)

2015. június 2., kedd

Környezeti nevelés kicsit másképp

2015. május 19-én tartottam előadást a kászonújfalvi Tuzson János Általános Iskolában „A kászoni hagyományos ökológiai tudás fontossága” címmel. Az előadáson a 2014 nyarán Kászonban megrendezett III. Etnoökológiai Kutatótábor eredményeiről, valamint az azóta folytatott kutatásaimról számoltam be a helyi diákoknak. 
A kászoni táj értékeinek bemutatása során dagadt a gyerekek melle a büszkeségtől, és örömmel ismerték fel a vetített növényeket, állatokat, tájrészleteket és embereket. A táj botanikai, zoológiai és kulturális értékeinek bemutatása mellett a célom az volt, hogy felhívjam a figyelmet azokra a – részben múltbeli – kászoni tájhasználati gyakorlatokra, amelyek lehetővé tették és elősegítették a bemutatott értékek megőrzését. Kiemelt figyelmet fordítottam a székely falutörvényekben megbújó ökológiai tudás megismertetésére is.

A gyerekek nagyon örültek, ha a képeken felbukkant egy-egy 
ismerős arc vagy helyszín. Különösen tetszett nekik, amikor 
elmeséltem, hogy számunkra milyen újdonságot, 
érdekességet nyújtott Kászon.

Úgy gondolom, hogy egy ilyen tájban, egy ilyen közösségben a „környezeti nevelés” címszó alatt gyakorolt általános stratégiánál sokkal eredményesebb lehet a gyerekek identitásának megerősítése azáltal, hogy felhívjuk a figyelmet a generációról generációra öröklődő helyi hagyományos gyakorlatok fontosságára. Az előadás során fantasztikus volt látni a gyerekek aktivitását és érdeklődését; köszönöm a „Vissza gyökerekhez” programsorozatnak, hogy egy újabb lehetőséget biztosított számomra, hogy köszönetet mondjak mindazért, amit a kászoni Tájtól és Embertől kaptam.

Igyekeztem felhívni a figyelmet a helyi
 – részben múltbeli – 
tájhasználati gyakorlatok fontosságára is, 
amelyek lehetővé tették a táj 
természeti és kulturális értékeinek megőrzését.





























A bejegyzést készítette: Gellény Krisztina, ökológus

2015. május 25., hétfő

A moldvai csángók gyógynövényismeretéről

2012 és 2013 nyarán 2 hetes kutatási programokban gyűjtöttük össze egy moldvai csángó faluban, Külsőrekecsinben (Fundu Răcăciuni, Románia) az ott élők gyógynövényismereteit. Célkitűzésünk annak felmérése volt, hogy Külsőrekecsinben mennyire őrződött meg a gyógyászatra és élelmezésre vonatkozó népi növényismeret az elmúlt évtizedekben, valamint lehetőség szerint újabb ismeretekkel gyarapítani a moldvai csángó népi növényismeretről szóló leírásokat.

Kutatásaink legfontosabb-legérdekesebb eredményeiről tartottam előadást a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakiskola kertészeti és virágkötő szakos diákjainak 2015. április 1-én – nem áprilisi tréfának szánva. A résztvevő 40-45 diák és 3 szaktanáruk (egyikük évtizedek óta foglalkozik levendulatermesztéssel – így a közös kapcsolódási pontot is hamar megtaláltuk) kíváncsian fogadták az előadás témáját.

Külsőrekecsin egy olyan (kb. 2000 lakosú) zsákfalu, ahol az idősebbek a mai napig többé-kevésbé hagyományos életmódot folytatnak, ami nagyban segítette a földrajzi és etnikai értelemen is zárt közösség kulturális hagyományainak megőrzését. A terepi kutatások során 15 fő 53 és 84 év közötti adatközlővel tudtunk hosszabban beszélgetni, tőlük a gyógynövényekre vonatkozó ismereteket rögzíteni. Sikerült megtalálni a falu korábbi bábaasszonyát, akitől sok, a népi gyógyítással és gyógynövényismerettel kapcsolatos hasznos információt kaptunk.
A faluban a gyógynövények gyűjtése napjainkban is általános. Bár tapasztalatunk szerint az ismertebb és a gyakoribb, illetve több betegségre használt gyógynövényeket már az egészen kis gyermekek is felismerik és gyűjtik, általános tendencia, hogy a fiatal nemzedékekben a népi növényismereti tudás erodálódik, bizonytalan, a hasonló (pl. sárga virágú) növényeknek is azonos hatásokat tulajdonítanak („A sárig virágú dudók mind jók.”).
Az idősek és a fiatalabbak között is jellemző a racionális és irracionális gondolkodás, vagyis a valóság és a hiedelmek keveredése. Számos esetben az egy nemzetségbe tartozó növényfajokat nem különböztetik meg, illetve azonos névvel illetik. „Minden dudó használ, csak nem tudjuk, minek.” – tartják. 

Gyógynövényeket gyűjtő gyerekek Külsőrekecsin moldvai csángó faluban

Érdekesebb növények és gyógyászati felhasználásuk:

Remenyica (romanyica), orvosi székfű (Matricaria chamomilla):  „Mindenre jó.”, teaként („csájnak”) „ha sér a hasa”, segíti az emésztést, véd az „infekcétől”, fürdője „megvonja a testit” (gyengít).
Pozsárnyica, Közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum): Teának és fürdőnek, operáció után, „ha sér a máj”, gyomor- és hasfájásra, pálinkába teszik tartósításra.
Bábic dudó, Réti peremizs (Inula brittanica): Teáját kisgyermekek hasfájására és gyomor-problémákra használják, „a sárig kiveti a ződet”, „kihajtsa a mérget”, ha „elment a vére”.
Cintóre, Kis ezerjófű (Centaurium erythraea): Teáját „májsérelemre”, „ijedtségre” (idegrend-szeri zavarokra) és fejfájás ellen használják.
Csilján, Nagy csalán (Urtica dioica): Teának is használják magas vérnyomásra („higíccsa a vérit”), vértisztítóként méregtelenítésre, „hogy megújíccsa a vérit”.
Súlfű, Közönséges szurokfű (Origanum vulgare): Teája jó, ha „sér a szüve”. Fürdőnek kelések, fertőzések ellen, „ha lebetegedett a fehérnép, 3 napig kell feredőt vennie”.
Egérfarkú (féregfarkú), Közönséges és réti cickafark (Achillea millefolium és A. pratensis): „Feredőnek és csájnak es”. Fürdője reuma és menstruációs görcsök, „asszonyi bajok” ellen, gyermekágyas asszony és újszülött fürösztésére. Levelét összegyúrva fehér ürömmel együtt is használják a fürdővízben és teában.
Katáng (ketáng), Mezei katángkóró (Cichorium intybus): Virágját „megrücskölik” (összemorzsolják), a nyílt sebre („ránájára”) vérzéscsillapításra, sebkötözésre használják. Májra, hurut ellen is jó. Pálinkába, olajba teszik, és így tartósítják.
Szent Antal mák, Fehér szamárkenyér (Echinops sphaerocephalus): Megszentelve parázsra teszik és megfüstölik vele a gyermeket, ha „meg van ijedve”. Jó fogfájásra, arcdagadásra. „Hinni kell benne”.
Szűz Mária tenyere virágja, Gilisztaűző varádics (Tanaceum vulgare): „Ijedtség” (idegrendszeri problémák) elleni füstölésre használták.

Az előadás végén a gyógynövények tartósításával – különösen a pálinkában való tartósítás váltott ki érdeklődést… – és felhasználásával kapcsolatos kérdéseket tettek fel diákok és tanáraik.

A bejegyzést készítette: Dr. Alföldi Zoltán, humánökológus - agrármérnök

2015. május 20., szerda

A gyapjú múltja és jövője

2015. május 16-án délután 3 h-ra hívott a plakát mindenkit a dúzsi Községi Könyvtárba. Hét ágra sütött a nap délután, és ez azt jelentette, hogy nem sokan jönnek majd, gondoltam.  
Főleg gyerekekre számítottam, hiszen más alkalmakkor is ők voltak aktívak, de most inkább a szülők jöttek nagy örömömre. Segítettek elrendezni a magammal hozott nemeztárgyakat és szőtteseket, majd nosztalgiával vegyes csodálkozással hallgatták az előadást. Először a gyapjúval mint anyaggal ismerkedtünk. Vittem is magammal nyers racka és merinói gyapjút, amit kézbe foghattak. A gyapjú múltbéli jelentőségéről, a világ legnagyobb gyapjútermelő országairól beszélgettünk, majd rátértem a hasznosítására. 


A feldolgozás menetét lépésenként képek és Teri néni segítségével mutattam be, aki tolnai sváb asszony lévén fiatal korában a saját gyapjújukból kötötte a család ruháit. Fuszekli, tutyi, pulóver, mind a legszebb saját fonalból. Már azért megérte eljönni, hogy ezt a többiek és én is hallhattuk. Ezután a magyar juhfajtákat vettük sorra, köztük a ciktát is, amely ebben a térségben meghatározó jelentőségű volt egyszer. Nagy érdeklődéssel fogadták, mikor kiderült, hogy csak egyetlen nyáj van belőle Vértestolnán, pedig hajdanán minden sváb portán volt belőle erre. Beszélgettünk a rideg és istállózó állattartás különbségeiről, a gyapjak minőségéről, a falubeli juhokról, a gazdálkodók helyzetéről. Végül a nemez történetét mutattam be, az ősmagyar és modern nemezkészítésről vetítettem. 
- Mit csinálhat Dúzson az a tíz ember a könyvtárudvaron, hogy ilyen jól mulatnak? - kérdezte a 94 éves Anna néni. - Gyere lányom, nézzük meg! - mondta, majd rokonostul megjelentek a Könyvtár udvarán, és elképedve nézték, ahogy fülig szappanosan gyerekek és felnőttek simogatják együtt a nemezt. 
A kép megszáradt, a Klubterem falát díszíti majd. A mi kis kétszáz lelkes falunkban nagy eseménynek számít egy ilyen alkalom, és azt hiszem, sokáig beszélnek még róla a Fehér Agyarban, vagyis a kocsmában.

Miből lesz a nemezkép?

Végezetül pár gondolatébresztő sor Bartha Miklóstól:

„Nincs juh. A Kárpát-lakónál ez a legborzasztóbb valóság. Ahol juh van, ott tej, túró, sajt, orda, savó van. És gyapjú. Tehát élelem és ruházat. Aztán bárány. Tehát adóra való. Aztán trágya. Tehát termékenyítő erő. Hegyvidékeinken a juh egy egész mindenség. Szerény igényű és nagy hasznú állat. Kibírja a legzordabb időjárást. Pajtára nincs szüksége. Minden fűszálat értékesít. Jámbor, ragaszkodó, erkölcsös. Sokszor azt hiszem, hogy talán még vallása is van. Hiszen nincs olyan jó barátja a szegény embernek, mint a juh. Mindenét neki adja, s vajmi keveset kér tőle. Ahol nincs juh: ott már nem a vég kezdetéről, hanem a vég legvégéről beszélhetünk.”

A bejegyzést készítette: Fóris Dóra, természetvédelmi mérnök - tanító